Minden csésze Nespresso kávé karbonsemleges lesz
Minden csésze Nespresso kávé karbonsemleges lesz

Minden csésze Nespresso kávé karbonsemleges lesz

A Nespresso üzleti tevékenysége 2017 óta karbonsemleges, és a vállalat most elkötelezte magát, hogy ugyanezt az ellátási láncon és termékei életciklusában is megvalósítja.

A Nespresso bejelentette, hogy 2022-ben minden csésze kávéja karbonsemleges lesz – az otthoni és a professzionális ügyfeleknek szánt termékek egyaránt. A vállalást több mint 10 éven át tartó munka előzte meg, amely során a Nespresso jelentős mértékben csökkentette szén-dioxid kibocsátását, a fennmaradó részt pedig erdőgazdálkodással ellensúlyozta.

 

„A klímaváltozás valóságos, és a jövőnk múlik azon, hogy minél gyorsabb ütemben haladjunk a fenntarthatósági célkitűzéseink megvalósításával. Ez az oka annak, hogy most magasabbra tesszük a lécet, és megígérjük vásárlóinknak, hogy 2022-ben már karbonsemleges kávét ihatnak. Olyan kávét, amit – amellett, hogy a legkiválóbb minőségű és legritkább fajtákból készül – fenntartható forrásból szerzünk be. Meggyőződésem, hogy vállalatunk és a kávéipar képes jó irányba mozdítani a világot azzal, hogy foglalkozunk ezzel a sürgető kérdéssel” – nyilatkozta Guillaume Le Cunff, a Nespresso vezérigazgatója.

A márka az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséért, és olyan ellensúlyozó intézkedéseket tett, amelyek hozzájárulnak az azonnali pozitív változásokhoz. A Nespresso kávéinak 95 százalékát az AAA Sustainable Quality programon keresztül szerzi be, ami felelős és fenntartható kávétermelést biztosít világszerte. A vásárlók több mint 90 százaléka számára könnyedén elérhető valamelyik újrahasznosítási lehetőség, az újrahasznosított alumíniumból pedig új kapszulák és használati tárgyak születnek. Emellett a Nespresso az elmúlt évben 4,5 millió fát telepített a kávétermő területeken és azok közvetlen környezetében.
A vállalat üzleti tevékenysége  már 2017 óta karbonsemleges, most pedig új célként tűzte ki, hogy ellátási lánca  további részein és termékei életciklusában is visszaszorítja a szén-dioxid kibocsátását. A Nespresso a következő kezdeményezésekkel éri el a karbonsemlegességet: csökkenti szén-dioxid kibocsátását, fákat telepít a kávéfarmokon és azok környékén, ahonnan a kávét beszerzi (szén-dioxid megkötés – insetting), illetve támogatással és befektetéssel segíti a minőségi ellensúlyozó – offsetting – projekteket.

1.    A szén-dioxid kibocsátás csökkentése: A Nespresso jövőképének egyik lényeges eleme, hogy eltökélten dolgozik teljes értékláncának széndioxid-mentesítésén, többek között ezekkel az azonnali kezdeményezésekkel:
•  Fenntartható forrásból származó energia alkalmazása a Nespresso értékláncban: Cél, hogy minden Nespresso Boutique 100 százalékban megújuló forrásokból származó energiával működjön, és hogy növeljék a biogáz használatát a vállalat gyártási folyamataiban.
•    A körforgásos szemlélet erősítése a Nespresso termékekben és a csomagolások tervezésében és kivitelezésében: A Nespresso kávégépekben növelik az újrahasznosított műanyagok arányát, a kávékapszulák pedig egyre nagyobb arányban újrahasznosított alumíniumból, illetve kis karbonlábnyomú, új alumíniumból készülnek.

2.    Fák telepítése a kávéfarmokon és a környező vidékeken (széndioxid-megkötés): A légköri szén-dioxidot a fák tudják a leghatékonyabban megkötni, amelyet környezetbarát befektetésekkel és talajmegújító mezőgazdasági rendszerek kiépítésével támogatnak. Az elültetett fák árnyékot adnak, ami javítja a megtermelt kávé minőségét és növeli a mennyiségét. A fák gyökerei megakadályozzák a talaj erózióját és a földcsuszamlásokat, valamint segítik a termőföld megújulását is. Partnerével, a Pur Projet szervezettel a Nespresso megháromszorozza fatelepítési kapacitását a kávétermelő országokban, többek közt Kolumbiában, Guatemalában, Etiópiában és Costa Ricában.

3.    Azonnali pozitív hatást kiváltó intézkedések felgyorsítása (ellensúlyozó kezdeményezések): A Nespresso befektetésekkel segít olyan projekteket, amelyek célja az erdők megőrzése és helyreállítása, illetve a tiszta energiát termelő megoldások bevezetése a kávétermesztő közösségekben.
Ez a karbonsemlegességi kötelezettségvállalás szerves része annak a szélesebb körű fenntarthatósági törekvésnek, amit a vállalat az év során részletesebben ismertet majd, és amelynek lényege a kivételes minőségű kávék megőrzése, az éghajlatváltozásnak ellenálló és regenerálódásra képes kávétermelés kialakítása a Nespresso-hoz kapcsolódó közösségekben, valamint a fenntartható megélhetés biztosítása a farmerek számára és a körforgásos szemléleten alapuló üzleti modell kiépítése.

GEORGE CLOONEY, A NESPRESSO MÁRKA NAGYKÖVETE 

„Az éghajlatváltozás már zajlik, ami azt jelenti, hogy mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk érte, és cselekednünk kell – méghozzá gyorsan” mondta George Clooney színész, a márka globális nagykövete és a Nespresso Fenntarthatósági Tanácsadó Testületének tagja. „Világos, hogy a Nespresso megérti ennek fontosságát, ezért bolygónkat és az embereket helyezi minden tevékenységének középpontjába. Ez a törekvés és ez a szemlélet a fenntarthatóság iránti elkötelezettségre épül, nekem pedig abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az elmúlt hét évben tevékenyen részt vehettem ebben. Láthattam, milyen messzire jutottunk el ez idő alatt, és izgatottan várom, milyen értékes dolgokat teremt majd a Nespresso az elkövetkező tíz évben.”

TRISTAN LECOMTE, A PUR PROJET TÁRSALAPÍTÓJA

„Minden üzleti vállalkozással szemben elvárás, hogy csökkentse a karbonlábnyomát, és a Nespresso láthatóan erős szándékkal igyekszik csökkenteni széndioxid-kibocsátását, amihez ambiciózus és jól számszerűsíthető karbonsemlegességi programot állított össze. Miközben mindenki technikai innovációk után kutat, amelyekkel csökkenthető a széndioxid-kibocsátás, az is halaszthatatlanul fontos, hogy a vállalatok a saját kibocsátásuk megkötésével is törődjenek, hiszen így alakulhat ki a lehető leggyorsabban egy egyensúlyi helyzet”– vélekedett Tristan Lecomte, a Pur Projet alapítója és a Nespresso Fenntarthatósági Tanácsadó Testületének tagja. „Büszkék vagyunk rá, hogy segíthetünk ebben a Nespresso-nak, 2014 óta fák millióit telepítve a világ kávétermelő régióiban Kolumbiában, Guatemalában és Etiópiában, megtisztítva a levegőt a szén-dioxidtól. Ezt a közös munkát továbbra is folytatjuk, megháromszorozva a széndioxid-megkötő program kapacitását, és elősegítve annak az ökológiai rendszernek a megújulását, amelytől mindannyian függünk.”

Forrás: ClimeNews

HungaryEnglishGermanRomaniaSpain