|
|
|
|
|
„A mennyiségi és minőségi változásoknak összehangoltnak, szabályozottnak kellene lennie.
Az öncélú növekedés összeomlást eredményez.”
|
|
|
|
|
|
|
Köszönöm, hogy eddig megtisztelt figyelmével és követte hírleveleimet, idén azonban már eljött a cselekvés ideje. Keressük egymást, és folytassuk a megkezdett munkát!
|
Garantálni tudjuk, hogy az év elején még a korábbi feltételekkel tudjuk ajánlani szolgáltatásainkat. A nemzetközi és a hazai prognózisok alapján azonban a közeljövőben egyre magasabb áron lesz elérhető a karbonsemlegesítés több eleme.
|
Civil szervezet képviselőjeként azt tanácsolom, ne várjunk, és rövid, év eleji ráhangolódás után, a tavalyi feltételekkel februárban kezdjük el végre a közös munkát!
|
A karbonadó vagy a karbonkibocsátás mértékéhez kötött üzleti tevékenység korlátozása, olyan közel kerül rövid időn belül, hogy muszáj konkrét lépéseket tenni. Mára már elvárt és szükséges a karbonlábnyomot mérni, hitelesíteni, a karbonlábnyomot csökkenteni, karbonsemleges termékkel jelen lenni a piacon és karbonsemlegesíteni a vállalatot. Ehhez a karbonkiegyenlítés (carbon offset) eljárást gyorsan megismerheti a segítségünkkel.
|
Több évtizedes, szakértőként végzett klímavédelmi munkánk, iparáganként tanácsadóink, korábbi mérési eredmények, és referenciák állnak rendelkezésre, hogy belevágjunk a közös munkába az Ön céljai eléréséért!
|
- személyek, KKV-k, nagyvállalatok,
- termékek,
- rendezvények,
- szolgáltatások,
- weboldalak
teljes karbonsemlegesítési eljárás lebonyolítását. Partnerségben az OurOffcet Nonprofit LLC-vel jogosultságunk van nemzetközileg elfogadott tanúsítványt kiállítani, és karbonkreditet értékesíteni, azaz a működési racionalizálással nem semlegesíthető karbonkibocsátást többféle, auditált éghajlatvédelmi programokban való részvétellel biztosítani.
|
Az éghajlatvédelem nem a távoli jövő, hanem a jelen feladata!
|
|
|
|
|
Kováts Andrea fenntarthatósági szakértő BOCS Civilizációtervezés Alapítvány Email: [email protected] Telefon: +36203981552
|
|
|
|
|
|
|
|
|